vasárnap, augusztus 30

Kicsúszva

slideswiped
hurt/comfort
szereplők: Seth Rollins, Dean Ambrose
tömören: Seth csak annyit szeretne, hogy abbahagyja a telefon a csörgést.
- - -
- - -

A telefonja még mindig csörgött.
Seth megfordult és fejéhez nyomta a párnát, meghagyta a hülyeséget hangpostára kapcsolni. Újra. Ez volt a harmadik és Seth nagyon remélte, hogy ez volt a végszó.
Helyette újraindult, Seth azon ötletelt, ha elég időt fektetett a részéről a Vezetőségbe, és nekidobja a telefont a falnak, veszik-e a lapot egy új darabra.
Biztosan nem. Az éjjeliszekrényen babrált a kikapcsolásával, Dean villogó nevét látni a kijelzőn és majdnem a falnak dobni minden kétséget kizárólag. Meg kellett elégednie lerakás gomb megnyomásával, a telefon fiókba dobásával és a takarók alá való visszamászással. Az utolsó dolog, amire szüksége volt hajnali kettőkor a műsor előtt, az egy részeg tárcsázás Dean Ambrose részéről, hogy szidja őt vagy, hogy hencegjen hogyan cseszte el a pénzét, vagy bármi is zavarhatta Deant aznap.
A telefon megint elkezdte. Seth megvárt még egy csörgést mielőtt még kivette volna a fiókból felvenni. – Mit akarsz?
- Miért ébredsz mindig ilyen nehezen?
Seth szorosan összeszorította az állkapcsát és elszámolt tízig. – Na, most teszem le.
- Csak maradj kussban egy pillanatig, okés?
Seth megtette, de nem azért mert Dean kérte – Dean nem hangzott részegnek, de a hangja remegett. Dean Ambrose túl kemény volt ahhoz, hogy remegjen. – Mi a franc bajod van?
- Megcsúsztam egy kisteherautó miatt majd letértem az útról. – Olyan szokásosan mondta, hogy néhány másodperc kellett hozzá, hogy Seth megeméssze a szavakat. – A kölcsön kocsinak annyi. A zsaruk épp most mentek el, de a vontatós azt mondta, hogy akár három óra innen kijutni. Kéne egy fuvar.
- Én… Várjál, egymagad vagy? Merre van Reigns?
- Autogramosztása volt vagy valamije Cenával és korán leléptek.
- Szóval, miért engem zaklatsz?  Hívd őt. Baszki, hívj egy útonállót, ők majd küldenek kocsit. Ezért a szarságért fizetik őket amúgy is.
- A telefonom gallyra ment, nem tudok belépni a névjegyekhez. A tied és Roman száma az egyetlen, amiket kívülről fújok. Romannel van a gyereke, nem akarom őket felébreszteni, ha nem muszáj.
Seth elfelejtette, hogy Roman vonszolta magával a kölyköt. Még mindig nem értette mi a francot várt tőle Dean. – Hívj taxit.
- Nem találom a tárcámat. Az összes szarom a domboldalon van jelenleg, most már biztosan a patakban van az éjszaka útján.
Seth épp azon volt, hogy őneki kellett volna majd egy útist hívni és kiküldeni egyet, mielőtt még rádöbbent volna, nem, nem tudott volna – anélkül, hogy ne Orton vagy Hunter felé csapott volna a szél és még mindig ő volt a legújabb a Vezetőségnél. Ha bárki más lett volna, nem lett volna akadály, de az éjszaka közepén felkelni és megmentő bulit kiküldetni Dean Ambrosért, az már túl sok volt. Ugyanolyan, mintha megjelenne Kane ajtajánál, hogy fojtódobással vágja a földhöz. – Azzal kérkedtél és túloztál, mint egy idióta, ezekben a hetekben, miképpen fogsz megölni és most komolyan azt várod tőlem, hogy segítsek.
- Ja.
- Őrültebb vagy, mint arra meg mertem volna esküdni.
- Valószínűleg.
Seth megint mondogatta magának, nem kéne a telefont a falhoz vágnia. – Mondj egy okot, amiért ne tegyem le. Várj, nem is, hogy ne röhögjek és tegyem le.
Közel volt ahhoz, hogy hallja Dean vállvonását. – Mer’ egyszer testvérek voltunk.
- Soha nem voltunk testvérek.
Fontos volt. Mindig is fontos volt, és a sóhaj amit Dean eleresztett mielőtt beszélni kezdett volna, megerősítette ezt. – Most eljössz értem vagy sem?
Seth minden porcikája meg akarta mondani Deannek, hogy bassza meg és csak visszaaludni. Ez Ambroset helyes útra térítené és pontokat szerezne a főnöknél. Csillagos ötös terv Seth Rollins jóvoltából.
Seth az ágya szélén üldögélt és hallgatta az esőt, ahogy elkezdett dobolni az ablakon, az esőt és Dean levegővételét, és a mélyen eltemetett megtörtséget, amit hallott Dean Harley Race-s fogcsikorgatásában.
- Seth?
- Hol vagy?

* * *
A kanyarnál szállt ki Seth, amit Dean körülírt; az eső szakadatlanul keményen és hidegen kopogott és Seth azt kívánta, bárcsak hozott volna kabátot. Nem meglepetés, hogy Dean bajba keveredett az országút e sávjában, bár; a kanyar éles és az út is szar volt, az összes kátyú a lehető legrosszabb helyeken volt. – Pénzt számolok fel munkáért – morogta magának, Deant keresve a rakparton. (*jaj, ezt muszáj.)
Seth valahára megpillantotta őt ülni a bőröndjén, a vezető oldali ajtó mellett, vállak görnyedtek a felhőszakadás ellen, teljesen elázva. A rossz fényviszonyokban több lépés után sikerült csak jó rálátást kapni a kocsiról és a teljes látványról de Seth lefagyott a sáros domboldalon. Nyilvánvalóan, a „megcsúsztam” Ambrose-fordításban annyit tesz, „a baloldal teljesen összezúzódott”. Az elakadásjelzők azon az oldalon nem villogtak és a kerekek is leeresztettek; Seth komplett darabokat látott kitépve a hegyoldalból a megcsúszás következtében, egy magányos fémtöredék ragadt abba az egy pontba amit Seth tanulmányozott, egy pillanat múlva rájött, biztosan a részlegesen megnyirbált tetőről származik. Annak ellenére, hogy az eleje ép volt, a szélvédő pókháló alakú repedésekké tört össze.
Dean azt a pillanatot választotta, hogy felnézzen, úgy integetett Sethnek, mintha egy ablaktörlő partira lettek volna hivatalosak. Seth lerázta a megrázó sokkot a balesetről és összeszedte lépteit a domboldalon, a sár cuppant a csizmáin. Dean nem szórakozott a cuccaival kapcsolatban; Seth majdnem arcra esett Dean ring bakancsain átgázolva, és még több felszerelését észrevette szétszórva mindenfele. Azon elmélkedett, lehet-e Deannek egy kis reménye abból, hogy elég ruhát pakolt abba a táskába, amin ült, hogy megússza a műsort, vagy az a néhány óra átrágása legendás lesz.
És természetesen Dean hozta a hálás formáját. – Elég sokáig tartott.
Seth eldöntötte, nem veszi fel ez egyszer. Így is nehéz volt összeegyeztetni azt, hogy Dean úgy beszélt, mintha nem történt volna semmi, mikor az autója úgy nézett ki, mint egy bontásra küldött roncs derbi rágós játék. – Megpördült a kocsi, hah?
- Pördült, fordult, majdnem vízben kötött ki – szólt a válla mögé mutatva.
Seth most már látta a patakot amire Dean célzott. – Megtaláltad a tárcádat? – Dean csak rázta a fejét. – Néhány csóró majd elszórakozik vele reggel.
- Egész este itt akarsz ücsörögni az esőbe vagy megyünk is?
- Biztosan. Fel tudsz kelni? – Seth őszintén kíváncsi volt erre, örült az esőnek, akárhányszor a roncsra nézett, mindig kiverte a víz.
Dean kihívásként tekintett a feladatra, megremegett, ahogyan fel akarta magát álló helyzetbe tornászni billegés nélkül. Seth egy szemét rajta tartotta a hegytetőre való lépkedés közben; kicsit mereven mozgott, de nem sántult le és rendesen fogta a markolatát a bőröndjének. Seth emlékezett még arra a régi mondásra az Istenről, hogy vigyáz a gyerekekre és az őrültekre.
Segített Deannek bedobni a táskáját a saját kölcsön kocsijának csomagtartójába és megkerülte a vezetői oldalhoz vezető utat. Felkattintotta az ajtó nyitóját, mikor észrevette, hogy Dean bámészkodik a kocsi körül, mintha büdös lenne. – Gondod van?
- Ez egy Mercedes?
Seth visszalépett. – Úgy néz ki.
- Ők kölcsönöztek neked egy Mercedest?
Sóhajtott csak Seth. – Hé, a Vezetőség nem utazik kisautókban. Szállj be. És próbáld meg nem összesarazni a belsejét. – Beindította a kocsit, ahogy Dean beerőltette magát és a biztonsági övvel tapogatózott, majd néhány momentummal később fel is adta. – Meg… vagy? – szólalt meg Seth, próbált az útra és Deanre is figyelni egyszerre. – Felébreszthetnél egy edzőt és…
- Jól vagyok. Vezess.
Dean nem volt jól. Az utcalámpák beütöttek a kocsiba, Seth így láthatta a zúzódásokat Dean arcának azon felén, ahol ronda volt, és még inkább rémesebb lesz néhány óra múlva. Igazából, Seth arra tippelt, hogy Dean úgy szerezte a hegeket, ahogy mozdult; a bal karja ugyanolyan nyúzott volt, mint az arca és felhorzsolt belül. Seth elmormolt pár köszönömöt a Vezetőség irányába, hogy saját öltözőt kapott, tehát nem kell neki hallania, mikor az edzők kiverik a patáliát, amikor meglátják Deant ebben az állapotban a ring csengőjének megszólalásakor. – Mi történt a teherautóval? Ki kellett volna egy menetre hívnod, ahogyan Tulpedoban csináltuk egyszer.
- A faszinak ahhoz meg kellett volna állnia.
Seth forgolódott. – Elkaptad legalább a rendszámát?
- Kicsit el voltam foglalva a hegyen lefelé száguldással.
Egy pillanatra Seth látta, akárcsak egy filmet, Dean összetört kocsija szétzúzza magát azon a lejtőn.
Összeszorította az állkapcsát, ez mindent elárult. Hideg verejtékben úsztak a karjai és Seth nem értette miért vert ennyire a szíve, mintha egy órája lett volna a ringben. A fene tudta miért nem tetszett neki ez, mellesleg. – Mi a francot vezettél egyedül, amúgy is? A közvetítőknek sosem tetszik, mikor ezt csináljuk.
Dean becsukta a szemét, lecsúszva az ülésben, mintha az egész visszaúton szundikálni akart volna. – Mer’ én vagyok az egyetlen, akinek meg kellett csinálnia, és nem volt kivel mennem.
- Az nem az én hibám, hogy nincsenek barátaid, Ambrose.
Deannek olyan fajta hangja volt, amitől szívesen megcsókolnád, lényegtelen milyen lágyan beszélt. – Igenis a tied.
Seth az úthoz láncolta tekintetét és azt szajkózta magának, hogy túl sokon ment már keresztül, hogy most csak úgy kihajítsa az autóból Ambroset. Segített benne, hogy Dean szánalmasan nézett ki; pár percig hallgatta, ahogyan vacognak a fogai, majd Seth bekapcsolta a fűtést és a rádiót egyaránt és elkapta, hogy Dean összehúzta a szemét hálája jeléül, mintha arra lett volna programozva, hogy ezt egy sértésnek vegye. Seth elhatározta, hogy segíteni fog azzal, hogy még jobban feltekeri a rádió hangerejét. Csak, hogy kedves legyen.
A remegés rossz volt, bár. Seth magában ismételgette, Dean magának hozta a bajt, hogy az esőben egyedül üldögélt, akárcsak egy idióta – nem mintha ő nem lett volna túl átázva és nem remegett volna túlságosan ahhoz, hogy kijöjjön érte – de Dean rosszabb volt, és Seth próbálta a sokk szót elhessegetni a feje fölül. Seth majdnem elkezdte afelé nyomni, hogy felébressze az edzőket, amint a szállodába ért, de tudta, hogy Dean csak annyit mondott volna, hogy bassza meg és akkor már tényleg ki kellett volna dobnia a kocsiból. Dean egy felnőtt ember volt; ha olyan hülye akart lenni, hogy ne menjen kivizsgáltatni magát és elpatkoljon alvás közben, akkor az nem Seth problémája volt.
A gondolat úgy süllyedt le Seth gyomrába, akár egy horgony. Túl sokszor esett már meg velük, hogy vicceljenek ezzel, még ha csak az elméjében is, a kép, amit felhozott visszaküldte a szívét erősen kalapálni a bordái közé. Felhangosította a rádiót amennyire csak bírta és erősen rálépett a gázra.
* * *

Seth beállt az első motelbe, ami úgy tűnt, hogy elfogadnak készpénzt és nem kérdezősködött. – Te. Fel – szólalt meg, éberre lökdöste Deant. – Ki a kocsimból.
Dean szemei pislogtak, teljesen az ajtónak feküdt, miközben nézett ki az ablakon. – Hol a faszban vagyunk?
Seth leállította a kocsit majd kiugrott az autóból. – Azt hiszed, hogy majd meg fogják látni, hogy visszafurikázlak a szállodába éjjelek éjjelén, őrült vagy. Szeretem, hogy van állásom. – Megfogta Deant egy karral és kiragadta az anyós ülésről, majd a táskáját a kezébe lökte, amikor már biztos volt benne, hogy meg tudja tartani az egyensúlyát. -  Hogy kinn maradjak egész éjszakára, különösen ebben az időjárásban? Senki nem gondolná át kétszer. Ha meglátnak akár egy a tiedhez hasonló kocsival, Orton elkezdene szimatolni, hátha megint oldalt váltottam.
- Azta, a Vezetőség azt hiszi megbízhatatlan vagy, el sem tudom képzelni miért.
Seth a fogát csikorgatta, és elvonult Deannel a motel ajtaja felé, majd körbepislantott, hogy biztosra menjen, hogy senki sem nézi őket.
Dean szétterült a megviselt lobbi kanapéján, Sethet nem nézte, ahogy lerendezte a szobákat ebben a lepratelepben. Csak egy volt üres – természetes, hogy csak egyetlen egy – de legalább két ágyas volt és Seth teljesen kész volt, meg se próbált alkudozni.
Amikor megkapták a szobájukat, Dean arccal lefele belezuhant az ágyba, el is pilledt, anélkül, hogy levette volna a bakancsát. Seth a szembe lévő ágyon nyújtózkodott, a fáradtság szorosan körül ölelte, nem tudott erőt venni magán, hogy lezuhanyozzon, hogy a meleg kiűzze a borzongást a csontjaiból. A legjobb, amit kihozhatott, hogy lerángatta a pólóját és a nadrágját, és átdobta a paplant a feje fölé, hogy elfelejtse, elég hülye volt ahhoz, hogy válaszoljon a telefonra.
Két órával az után, hogy Dean megriadt – rossz alvó volt a jobb napjain és még rosszabb, amikor olyannyira fel volt töltve, mint ma éjszaka (természetesen, Seth egyáltalán nem aludt, tehát Dean csak követte őt). Hallgatta egy-két másodpercig, ahogyan Dean összevissza forgolódik és dobálja magát, majd kinyögött hangosan és frusztrálva egy sóhajt. – Seth.
Seth egy morgással válaszolt, ami azt akarta mondani, kussolj és hagyj békén, a legjobb, ami kitelt tőle.
Amikor Dean újra beszélni kezdett, épp annyira lágy volt a hangja, hogy a szavak átjussanak a szobán. – Gyer’ ide.
Ez felnyitotta Seth szemét. Nem felelt, csak nézte, ahogyan Dean a plafont bámulta.
Olyan volt, mintha Dean nem tudott volna rá nézni. – Csak… - Mindkét kezével az arcát dörzsölgette. – Csak felejtsd el az egész faszságot öt másodpercre és gyer’ ide.
Seth újra hallotta azt a kis reszketést Dean hangjában, ugyanazt, ami visszatartotta attól, hogy letegye a telefont.
Majdnem olyan volt, mint mikor leugrott a párkányról. Seth okos srác volt, de sehogy sem tudott rá jönni, hogyan is került fel oda, lefelé nézve több száz méter magasnak tűnt. Emlékezett az egyedüli, kristálytiszta pillanatra, amikor rájött milyen kibaszott idióta dolgot is művelt.
Dean körülnézett és találkozott Seth szemeivel, mintha Sethre nézni legalább annyira fájna, mint lezúzni az arcát, pontosan hasonlított arra a másodpercre mikor Seth tudta, mindenképpen leugrik.
Dean abban a pillanatban lerántotta Sethet az ágyra, amint elérte azt, fölé mászni olyan érzés volt, mintha Seth lett volna az egyetlen biztos pont az ágyon. Dean hanyagul csókolt de Sethet ez sosem érdekelte; Dean úgy csókolta meg mintha az agya kikapcsolt volna, amikor az ajka hozzáért Seth bőréhez, akárcsak egy éhező ember mikor rábukkan a vacsorára. Az első alkalmakkor, amikor lefeküdtek, Seth ráeszmélt, hogy gyakorlatilag Dean zihál érte anélkül, hogy már levetkőzött volna.
Ez pokolian biztosan nem volt tervbe véve az éjszakára, mellesleg. Seth lehúzta Deanről a pólóját, megütve az érzékeny pontját, amitől Dean megremegett, de megadta a jelet a kezdésre, így Seth körbe tudta fogni lovagló ülésben a derekát. A biztonsági öv okozta horzsolás nem volt behegedve, vörös és pöttyözött lilás csík volt keresztbe Dean mellkasán és eléggé fájdalmas ahhoz, hogy Dean fészkelődni kezdjen, mikor Seth végigfuttatta az ujját rajta. Ezért Seth még egyszer megcsinálta, hogy kínozza egy kicsit, mosolyogva mikor Dean lélegzete elakadt, ahogyan őt átkozta.
- Lüke. – Seth szembeült vele, kivetkőztetve Deant a maradék ruhájából. Dean lábai között térdelt és egy pillanatot vetett mekkora egy maszlag volt a férfi; Dean szemei becsukódtak, ahogyan végighúzta az ujjhegyeit Dean testén, feltérképezve az egyes kéküléseket és megjegyezve az érzékeny pontokat.
- Fel fogod ezt még használni ellenem a show-n ma este – szólt Dean, már eleve nehezen lélegezve.
- Milyen dühös lennél, ha kihagynám és mégse?
Dean egy vállrántással válaszolt, mintha nem tudná rávenni magát, hogy beismerje, Sethnek igaza volt. Becsukta a szemét miközben Seth tovább dolgozott rajta, a remegés visszatért a kezeibe. – Olyan elbaszott ez.
- Ja, eléggé. Agyrázkódásod van, okold magadat, azért amit akartál.
- Ember, ha nem is vagyok, lehetnék. – Nem akart igazán Sethre nézni. – Felrepült a kocsi a levegőbe, azt hittem, végem. – Suttogta.
Seth érezte a szőrt a kezein felállni. Vészesen azonnal csak annyit látott, hogy Dean kocsija pár métert felrepül, majd fejjel lefelé a patakban végzi.
Visszacsókolta Deant az ágyba, erősebben, mint az kellemes lett volna neki. A halk kuncogásból ami Dean eleresztett, nem úgy tűnt, hogy bánja; Seth volt a finomkodós, mindig az volt, és általában Dean volt az, aki siettette a dolgokat. De nem ma. Sethnek ugyanúgy ki kellett ütnie az agyát.
Dean feltámaszkodott alatta segítségképpen, összesimult Sethhel és végig csúsztatta a kezét Seth combjain és fenekén, hogy olyan közel húzza, amennyire az lehetséges. Seth végigszívta Dean nyakát oldalt, beleszámolva azt a kékülést is, hogy összemossa a többivel. Dean nyaka volt az egyik szeszélyes rész a sok közül és Seth pontosan tudta, hogyan játsszon vele, hogyan vezesse káromkodó frusztrációba. Jó móka volt. Elvesztetni Deannel a hidegvérét mindig vicces volt, bármilyen indoknál is fogva.
Dean egy maréknyit felkapott Seth hajából, nem húzta, csak tartotta és Seth el is felejtette, hogy ez mindig vele volt, azzal együtt, hogy Dean nyelve gyakorlatilag a torkában volt. Seth végigpörgette a lehetőségeiket; nem volt nála óvszer vagy síkosító, és kételkedett benne, hogy vagy Dean, vagy ő kilökne csak azért, hogy ne menjen rá az anyagból. De onnantól mindig lenne rajta. Ha a ringben lenne rajta, meg tudná oldani, hogyan döntse oldalra.

* * *

Seth egy üres szobában ébredt, és a pénzének a fele egy összegyűrt és megtépázott papírral volt kicserélve, amire Dean kézírásával volt rákaparva a ’ tartozom ’ szócska. A lehető legjobb módja a reggel beindításának.
Épp azon volt, hogy letiltsa annak a seggfejnek a számát a telefonján, amikor egy másik hívás érkezett, Hunter behívta egy vezetőségi csapatgyűlésre, amit egy kacsintós bocsánatkéréssel toldott meg, hátha megzavart valamit. (Egy jóindulatú bocsánatkérés volt legalább, tehát Seth biztosra vette, hogy nem hozza majd fel a főnök a kisurranását Deannel. Dean nem nézett fel a backstageben a show során, de jól tudta, a kameráknak elég jó rálátása volt a zavart arckifejezéséről, a promóját félbeszakította, hogy Seth a hátára ugrott, amit Seth egyáltalán nem fog tagadni. (Bár Roman nem dőlt be neki; Seth meghallotta, hogy Dean töredelmesen bevallotta neki, hogy kocsiba szállt érte, és még ha el is hitte volna és Seth megjelent volna a múlt éjszakai szégyenteljes ruháival sem tett volna többet, mint kemény, féloldalas pillantásokat vetni Sethre.)
Nem figyelte Dean kivel megy el, hogy Romannel vagy, hogy mással osztozkodik egy kocsin. Nem érdekelte, nem az ő gondja volt.
Addig észre se vette, amíg vissza nem ért a szállodába, hogy még a közelébe sem volt, hogy blokkolja a számot. Seth játszott még egy darabig a telefonjával, majd simán letette az éjjeliszekrényre, miután leellenőrizte kétszer is, hogy a hangerő teljesen fel van nyomva.
Csak azért mert Seth tudott úgy élni, hogy egyedül esik álomba, még nem jelenti azt, hogy fájt volna, ha néhány ajtót nyitva tart.

- - - 

And the cancer's name is. Seth. Rollins.

- - -
Sziasztok! Köszönöm szépen, hogy elolvastad, tényleg, értékelem, különben már csapot-papot itt hagytam (de szerintem nem csak én) volna. De egy kis plusz támogatás sose esik rosszul, vagy egy kis hozzánk csapott kritika, netán kérés. Igazándiból, lehet a bocsánatkérésekért jönni, de a pénztár nem üzemel. Sajnos így alakult, nagyon sajnálom, nem tudok ellene mit tenni, így is szenvedem fel a fordításokat, lehet a havi egy nem tűnik nagy fáradtságnak, de ilyen időbeosztás mellett lehetetlen volt összeszedetten fordítani. Rendesen. Vagy legalábbis maradni ezen a dedós szinten. De talán a gimnázium megkönyörül sérülékeny lelkünkön idén, és normális időközönként hozunk elétek valami finom, ropogósat. Kitartás. Mindenhez. Egyébként lehet találgatni ki az U.S. és W.H.C bajnok, egyszerre.

Nincsenek megjegyzések:

Anna és Niki ©.