szerda, április 15

Ilyen egyszerű - The Shield

simple as that
fluff
szereplők: Seth Rollins, Dean Ambrose, Roman Reigns,
tömören:  Egy történettől egyáltalán nem bűzlő, kis muffinnal teli kosárka
katt a képre, ha egy kicsit nagyobb-ban akarod látni

  Szakadatlan Seth volt először ébren. A korán kelő. Mindig is reggeli típus volt. A másik kettő fel nem kelne öt harminckor, ennélfogva el tudott menni az egy órás futására, és az egy órás crossfit edzésére. Körülbelül fél kilencre már vissza is ért, majd vidáman üdvözölte a féléber samoanit, aki a kávézóasztalnál ücsörgött, és olvasta az újságot.
  Roman volt az egyetlen, aki képes volt a bevásárlási és a főzési feladatokra. Utoljára, mikor engedte, hogy Seth vásároljon be, az egy beindíthatatlan sportkocsival, és egy terhes pitbullal végződött, ami végül a konditáskájában szült meg. Amikor meg Deant engedte konyha közelbe, mondjuk úgy, annak a hapsinak kiemelkedő tehetsége van ahhoz, hogy akár még a levegőt is elégesse. Roman egy halántékra adott puszival köszöntötte az energiával teli ninját. Nevetni tudott volna a fiatalabb srác ideges reakcióján, és elgondolkozott, hogy Seth miért is pirul el, és vigyorog akár egy kisiskolás.
  Dean általában délután egy vagy kettő körül caplatott ki, a haja mindenfele és szétaludva, ez a felállása még az átlagosnál is rosszabb. Gondolta, a gondoskodó ölelése Romannek, vagy a hiper puszik Sethtől feldobhatják.
  Seth, amennyire boldog volt, annyira energikus is egyben, körbe-körbe táncolt a házban, feltakarított, és ellenőrizte, hogy minden kifogástalan-e. Roman is közben leugrott a kondiba, hogy testileg is felkészüljön az esti showra. Dean csak nyújtózkodott, annyi időt töltött relaxálással, amennyit csak tehetett.
  5..4..3..2..1.. a műsor megkezdődött! Ők uralták a terepet, mind mindig. De valami mégis elrontja az estét. Senki sem gondolta volna, hogy Seth ki lesz dobva a ringből, egyenesen a kommentátori asztalra. és amikor ez mégis megtörtént, a tébolydábavaló új értelmet adott a szónak. miután meghallotta a drága ninjánának fájdalmas sikolyát, Dean teljesen bedühödött. Ugrott egyet, és gonoszul letámadta az útjába kerülőket, legyen bárki az. Az erőember, nem érdekelte milyen mérges is volt, kicsúszott a ringből, már futott is az elesett kiskutyájához.
  - Seth? Meg kell mondanod, hol fáj, Seth.. – Seth nyöszörgését kellett csak hallania. Roman felkapta, és máris a rámpához száguldott, nagyon is jól tudta, hogy Dean egyedül is boldogul.
  Otthon, Seth még mindig amiatt nyafogott, hogy nem kéne ennyire aggódniuk érte. Dean, Deanként kezelve a helyzetet, fejbe csapta, hogy megállítsa Seth tiltakozó hisztijét és Roman zord ragyogását, majd leszidta a fiatalabbat, hogy ne legyen hülye, és fogadja el azt a nyamvadt segítséget.
  - Megsérültél te barom! Te is gondoskodsz rólunk, ha lesérülünk. Hadd segítsünk Seth.. – az enyhe kérés, és a fájdalom a hangjában, azonnal csöndre intette. Ahogy Dean kigaloppozott, Roman már jött is a jéggel, fájdalomcsillapítók és meleg test. ebben a pillanatban, Seth tudta, hogy csak erre van igazán szüksége.
Elvette a gyógyszereket, majd Roman rápakolta a hátára a jeges pakkot, miközben gyengéden csókolgatta a vállát. Dean is visszatért a szobába miután lenyugodott, és egy hümmögött bocsánatkérést tett nekik, mielőtt még az ágyba másztak volna, és maguk közé préselték volna a legfiatalabbat.
Seth még egy kis dorombolást is elengedett, a hátát Roman mellkasának nyomta és Deant közelebb húzta.
- Szeretlek titeket srácok – Dean csak morgott egyet, de Roman édesen suttogta vissza.
Ez volt a Shield. A legdominánsabb csapat a WWE-ben. Már megtalálták a módját, hogyan vesszenek el a gyönyörben, és ez a legjobb, ami történhetett velük. Emberek voltak. Ilyen egyszerű.
 - - -
sierra
hotel
india
echo
lima
delta
Shield.
- - -
Köszönöm szépen hogy elolvastad, ha bármi kérdésed, kérésed van, kommentben szívesen válaszolok, vagy chatben. Végeredményben, örülök, hogy hál'isten felkerült, szerintem én jobban vártam mint ti. A következő nem tudom még mi lesz, de higgyétek el, szeretném minél hamarabb rakosgatni őket felfele.
Ennyi voltam, aztán tessék jelezni, hogy itt jártál,
Niki

Nincsenek megjegyzések:

Anna és Niki ©.